Vállalkozásunk 2019 óta folyamatosan, több száz vállalkozás életét könnyíti meg azzal, hogy leveszi a vállukról az értelmetlen - és valójában soha elvárásként elő nem írt - bürokráciát.
A szolgáltatásaink segítségével gyorsan és személyes közreműködés nélkül érhetik meg, hogy nem kell félniük, mert végre biztonságban érezhetik magukat. A cél azonban nem ez, hanem az, hogy azt is megélhessék végre, hogy "ez a világ legjobb helye a vállalkozások számára".
Ami egyebekben - és minden látszat ellenére - valójában így igaz. Ezért alakítottuk tehát úgy ki a megoldásainkat, hogy egy vállalkozás működtetéséhez szükséges alapvető
ismereteket legfeljebb néhány óra alatt ne csak elsajátítani, hanem végre megérteni is képessek legyenek.
A célunk, hogy csak azzal kelljen foglalkozniuk, amivel szeretnének: A vállalkozásuk fejlesztésével.
IT Outsource&Support divízió: A jogelőd vállalkozásokat is beleértve ez a részlegünk lassan harminc éve nyújt kiszervezett
IT szolgáltatásokat a világ legnagyobb vállalkozásainak, ideértve az energiaipart, a bankszektort és a gyógyszeripart is. Amennyiben
felkészült, hozzáértő szakemberekre, Senior project vezetőkre lenne szüksége, forduljon hozzánk bizalommal.
Mikróvállalkozások divízió: Ennek a részlegünkek a szolgáltatásai ezeken az oldalakon érhetők el. Ezek a teljesség igénye nélkül a részükre kidolgozott egyszerű "világképet" mutatják be, amely kiváltja a drága szabályzatok megvásárálásának a megszokását. Ezek közé a szolgáltatások közé tartoznak a gyógyszertárak számára kidolgozott gyakorlatilag teljeskörű megoldások, avagy a permanens problémát okozó videórögzítő rendszerek esetén alkalmazható egyszerű online megoldásaink. A megfelelés az elvárásoknak ezen rendszerekkel nagyon egyszerű: Mivel egy egyszerű Online Audit (TM) kitöltése során megvalósul az edukáció, és elkészül minden szükséges dokumentáció. Így egyetlen lépésben három elvárásnak felelnek meg úgy, hogy valódi tudásra tesznek szert.
Compliance divízió: A szakembereink holisztikus módszerrel segítik a vállalkozásokat akár az Adatvédelem, akár a mikróvállalkozások esetén
a tűz- és munkavédelem, illetve a Compliance területén bármely méretben az erre igényt tartó vállalkozásokat.
A szolgáltatásunk egyre több szakterületen mutatja be a Mikro- és kisvállalkozások számára a vállalkozások számára fontos, és egyben közérthető tudnivalókat:
A közforgalmú gyógyszertárak működésének a támogatása:
A videórögzítés alkalmazása érdekében 2019 április 26 óta már nem lehet a magyar jogszabályokra hivatkozni, minthogy azok a hatályukat veszítették. Ebből következik, hogy ma már elsősorban az Európai Unió jogszabályainak kell megfelelni. A szolgáltatásunk egy Online audit segítségével képes megoldást nyújtani az alábbi esetekben:
Az Online audit™ a kérdésekre adott válaszaik alapján automatikusan elkészíti a teljes dokumentációt.
Tovább a videórögzítési szolgáltatásokhoz
Az oktatásokat és a képzéseket jellemzően a szakmai kamarákkal és szervezettel közösen látjuk el, azonban igény esetén lehetőség van egyedi oktatások és képzések megszervezésére is.
Tovább a részletekhezEzeket a szolgáltatásunkat ÁSZF keretében a közforgalmú gyógyszertárak számára tartjuk fenn, minden más esetben a szolgáltatásokat egyedi szerződések alapján látjuk el. Amennyiben Ön is szeretné a szolgáltatásunkat igényelni, annyiban kérjük, hogy vegye fel velünk a kapcsolatot.
Tovább a részletekhez
Szakmai munkánk elismeréseként 2021-ben az "SME Data Protection by design
and by default" robotizált online megoldásaink - vagyis az ezeken az oldalakon folytatott ÁSZF alapú szakmai
tevékenységünk -, megnyerte a verseny magyarországi fordulóját.
Ezt a sikert pedig az teszi teljessé, hogy a számos sikeres project közül a miénk is meghívást kapott
Magyarország képviseletére az európai döntőben.
A nemzetközi oldalaink az alábbi linkre kattintva érhetők el: